Egy reklámblokkban minimum egy termék garantáltan kinyírja az összes élőlényt a wc pereme alól. Ritkán nézegetem mi van ott…távolsági hívásaim a terhességek első heteiben voltak és a régi szép idők borfarkasainak kiáltása sincs már. A gyerekek se szoktak hányni, ha meg igen, nem azzal foglalkoznak, hogy vajon hányféle baktérium lakik ott.

Ezért érthetetlen számomra, miért kell olyan erős gyilkos szereket leküldeni a lefolyón? Közben a mosogatószivacs, ami kicsit gyakrabban érintkezik a kanállal, mint a wc kagyló, tele van mindenféle baktériummal, amerikai tanulmányok szerint 200 ezerrel több van rajta, mint a wc ülőkén. No, ha steril a budink, akkor is egy-ketten azért vannak ott is, ezt felszorozva népes tábor van a mosogatószivacsban. A konyharuhákban csak 20 ezerrel több, hurrá!

A neten több receptet is láttam mosogatószivacs fertőtlenítésére, de én inkább kidobom. Nem túl zöld megoldás, de amit olvastam, hogy tegyük a vizes szivacsot a mikróba, az nem volt szimpi…már csak azért sem, mert az egyik kommentben azt olvastam, hogy jó büdi lett tőle még a konyha is. Ettől függetlenül lehet vele próbálkozni (mi marad vajon a kajákban, ha a mikró ilyen gyilkos?:)). Az ecet és az illóolaj (mondjuk teafa) is megoldás lehet, előbbibe áztatni, a másikból egy csepp a szivacsra.

Ha kevesebb gyilkos szert nyomkodunk a wc-be, akkor az élővizeket (is) hagyjuk élni, kicsit zöldülünk. Vagy nem?